(dal, tankcsapda-lopott könyvek című számának dallamára)

Belefeszült  az éjjel

Az elszáradt lelkeknek

Megkeresésébe

És bebörtönözésébe

Lassan felizzanak a lángok

A másik oldalra állok

Onnan csak suttyomba nézek

A többi felé, amíg elvérzek

Szaggatot a hangom

Megkondul a harangom

Felszívódik a ködben minden bánatom

Szájbarágom a sorsot

Az orrom alá tört borsot

Lassan fujja szanaszét a szél

De hozzám a végzet (úgyis) visszatér!

Elcsorbult szemekkel

Néznek a képek a mába

Kifakult emlékeket

Eszünk este vacsorára

Belefeszül az éjjel

Az elszáradt lelkekbe

Elmerülök  hát én is

Ebbe az összezavart tengerbe

Elmondták már százszor

Ha a fa tetetljre mászol

Onnan menedéket

Sas szemmel sem vadászol

A napnál égek én is

A tetőponton, mégis

Érzem egyszer tán

Véget ér ez az éj is

És akkor nem lesz többet félj!

Nem lesz többet fáj!

Nem lesz többet állj!

Nem lesz több határ

Csak egy eltemetett táj...(ahol minden érzés fáj)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.