Reszketve fut végig

Az ideg a csigolyáim közt.

Hamis monitorfény

Feszíti szép pupilláim,

Amíg az arkangyal hamiskás

Énekét fülembe üvölti.

Ég a napmelegtől

Az elrepült, nehéz kő

Megtalálta a legelésző

Tikkadt bogárbandát

A pusztapusztító lapok köztében.

Résnyire nyitottuk

A Mennyország kapuját

De onnan csak foszlányok

Potyogtak alá

A megtermékenyítetlen földre.

S a ragyogásunkat tompító

Alkalmatlan életöröm

Kihullik kezeim közül.

Mint a patak habjain hullámzó

Édes fenyőillat, oly könnyen

Veszett oda, mit

Lelkem, lelkedbe vésett...

Kősziklában sem marad meg

Mindegyik évezred nyoma

Illékony ereidben

Miért várnám el

Hogy lángod tüze

Egy percnél is tovább égjen

Ha lelkünk együtt nem táncolhat.

Harsogva röhögj,

Ha majd befékezel a torlasznál

Szilánkosra törött csontjaid

Illesztem össze, a rekkenésben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.