Dolgokba temetem

A lepattanó napfényt.

Bolhaléptekkel slattyognak

A késői percek hazafelé.

Szemlátomást elveszett az energia

De legalábbis nem ő a hunyó

Ebben a játékban.

A sarkon határidő fordul be éppen

Még rakoncátlankodik egyet

A lopakodó időmaradékokkal

Csak hogy biztos

A sarokba lelje őket másnap.

Nem minden mosoly mond igazat

A mosoly, csak magának beszél.

Események sorozatában tévelyegve

Áramlok tovább a nehéz levegővel.

Még kóborolok én is

Amíg áment

Nem mondanak fejemre.

Harangokat kongat

Az álom fejünk felett.

Remegve bujkál még

A templom egere

A szentképek gyertyái körül.

Azok szemgolyói kifordulnak

Mert nem hisznek

A ékes szavak szónoklatában.

Talán ez az éj is véget akar érni

De a falióra sztrájkot képezvén

Nem fordul tova

Az éjfél csonka betűi felé.

Bárcsak ennyiből állna

Tönkre tenni az idő kerekét.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.