Elapasztottad szavaim.

Megfosztottad őket értelmüktől,

S kezükbe merengést adtál.

Magukban árválkodnak

Elmém mélyén.

Vagy csak nem akarnak neked szólni.

Idegeimbe adrenalint fecskendeztél

Érintések, és

Megsúgott mondatok útján.

Kiszívhatatlan kígyóbántó méreg

Halálosabb egy elveszett éjszakánál.

Tekintetemtől elvetted a nézést.

Fények árján is csak téged látlak

Világok képeitől foszt meg

Egy pillanatnyi szelíd arcod.

Gondolataimat megcsonkítottad

Álnok gyilkológép a te ártatlanságod

Játék-e vagy sem

Hálójából el nem enged

Csak értetlen feszülök a falnak

Erőszakolom szavaimat e sorokba

Gyötröm gondolataim holnapokba

Másságokat préselek idegeim közé

Csak hogy érezhessem a világ illatát is

De az már felvette a te arcod.

Szemeimből elűzve

Mindent mit addig észlelt.

Világtalan lett tőled a világ.

Nélküled pedig sötéten bolyongnak

Értelmetlenné vált szende gondjaim.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.