Álomba nyúló kezek

Mancslenyomata

A bepárásodott ablakon.

Hasztalan kaparásszák

A túloldal délibábos

Tükreinek képmását.

Ablakokba nyíló

Igazságok özönlenek

A végtelen felé...

Szívükben bacilus

Szájukban fertőzött

Szómaradványok lógnak

Fonott hajuk

Tehetetlen csüng

A sárga fényű

Lámpaoszlop derekán.

Hideg érintések

Forgács ízű leheletek

Homályosítják el

A látóteret.

Alkarommal lendületből

Nyúlok az emlékem után

De azt eltünteti

Az utca szürke pora

Mint, ahogy azt általában

Az álmokat tenni szokás.

Eltüntetik.

Maradékokat lóbálnak

Az éhező elméknek

S a segítség legapróbb szikráját

Sem restek légben

Még gyúltában elfojtani.

Csak a tulaj meg ne lássa,

Széttépett levelek hamuszellemeit

Görgeti a szél.

Hagyjuk mosni

Mit fejünkre tölté

Az, ki előtt nem titok

Hogy rég nem él az

Ki a hétköznapok

Áramlataiban

Csukott szemmel jár.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.